Vissza a főoldalra
a Gyakorló Városról
2012. december 15.


Tájépítészek tanították a kisiskolásokat
 

Tájépítész hallgatók vették át a tanító bácsik és nénik helyét egy délelőttre a város 3 általános iskolájában (Az Árpád Fejedelem, a Petőfi Sándor és a Földváry Károly általános iskolákban), hogy a kisiskolásoknak az elektromos áramról, energiáról és azzal való takarékosságról tanítsanak.

Az elmúlt években óvodásokat tanítottak és készítettek belőle oktatási segédletet, melyet akár az óvónők, akár otthon a szülők használni tudnak, mesélhetnek belőle a gyerekeiknek. A kiadványt reméljük az érdeklődők a következő év tavaszán már kezükben tarthatják.

Az idén négy csoportnak tartottak előadást interaktív, játékos formában. Mind a négy előadásnak külön arculata volt, ezért őket a programra megjelent Mokánszky Zoltán alpolgármester nem is tudta összehasonlítani. Örömmel értékelte a diákok teljesítményét, akik már hetekkel előtte ellátogattak az iskolába, megismerkedtek a pedagógusokkal és a gyerekekkel. Így aztán sem a tanárok, sem a gyerekek nem voltak lámpalázasak, az oktatásra, illetve a tanulásra tudtak koncentrálni. A rendkívüli környezetvédelem órát alig akarták abbahagyni a gyerekek és szemmel láthatóan a tanáraik sem siettek a sikeres vizsgaelőadások után elhagyni az osztálytermet.

Az általános iskolások elektromos energia óráiból is készítettek tantervi segédletet a diákok, mely talán egyszer a fakultatív környezetvédelmi segédanyagként fognak szerepelni.

A gyakorlat szakmai vezetői Boromisza Zsombor (Adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem) és Bíró György (Környezetvédelmi tanácsadó) voltak, akik elmondták, hogy remélhetőleg a következő évben a negyedéves tájépítészek nem csak a környezetvédelmi gyakorlatukat fogják itt tölteni, hanem beindul a környezeti nevelés tantárgy is, ami a jelenlegitől is nagyobb lehetőséget fog biztosítani a váci környezeti nevelésnek.,

Nem csak emlékezetes és hangulatos előadásokat láthattunk, hanem tanulságos, hasznos órákat tartottak az egyetemisták. Reméljük, hogy jövőre is ugyanilyen jól felkészült hallgatókat fogadhatunk. Ezekkel a szavakkal búcsúztatta az alpolgármester a tájépítészeket.


2012. december 14.

Bíró György

A programon készült képek a galériában tekinthetők meg.
 

Információ
Sajtó
Galéria
Videók
Tagjaink
Partnerek
Kapcsolat